A stresszről...

Sokat hallottuk már, különböző oldalról megvilágítva, hogy minden fizikai szinten megnyilvánuló betegség mögött a stressz áll, amit valamilyen korábban minket ért érzelmi behatás váltott ki. Azt, hogy kiből milyen esemény milyen reakciókat vált ki, nagyon nehéz meghatározni. Mindannyian különbözőek vagyunk, teljesen önálló egyéniségek, így tolerancia szintünk, és érzékenységi szintünk is teljesen egyéni.

De mi is az a stressz?

Már önmagában a stressz szó kimondása is negatív érzelmet kelt(het) bennünk, pedig a stresszre szükségünk van. Bármely élethelyzet, ami alkalmazkodást követel meg tőlünk, stresszt okoz.

Létezik pozitív (jó) stressz is, pl. egy kellemes, várva várt eseményre való készülődés, egy fontos esemény eljöttének várakozási időszaka. A pozitív stressz igazi életelixír, optimistának, stimuláltnak, produktívnak érezzük magunkat tőle. De a negatív stresszre is szükségünk van, mert ez véd meg bennünket a környezeti ártalmaktól. A negatív stressz sok esetben hozzájárul, hogy változtassunk, hogy elkezdjünk egy változást, ami aztán pozitív eredményeket hoz életünkben.

Az, hogy kinek mi okoz stresszt, egyénenként teljesen változó. Vannak, akikre stresszként hat, ha új számlát találnak a postaládájukban, vagy összeszólalkoztak valamiért a szomszédjukkal, kollégájukkal, főnökükkel, netán valamelyik családtagjukkal. Ha nem úgy mennek a dolgaik, ahogy azt eltervezték. Ha aggódnak valamiért, vagy valakiért.

A betegségek kialakulásához az úgy nevezett fiziológia stressz vezet. Ilyenkor idegrendszerünk kibillen az egyensúlyából. Hasonlítsuk egy autó működéséhez központi idegrendszerünk működését.
Ha folyamatosan padló gázzal közlekedünk, az előbb-utóbb valamilyen meghibásodáshoz vezet majd az autó motorjában, hisz az autót úgy tervezték, hogy használat közben a féket és a gázt is használjuk. Ezt nevezhetjük harmonikus használatnak.

Nincs ez másképp a központi idegrendszerünkben sem. Ennek is két része van. A gáz a szimpatikus idegrendszer (ami felpörgeti a dolgokat) a fék a paraszimpatikus idegrendszer, ami lelassítja.
A paraszimpatikus idegrendszer végzi azokat a dolgokat szervezetünkben, amik automatikusan működnek, (légzés, emésztés, kiválasztás, és nem utolsó sorban az, hogy ver a szívünk), amikre nekünk nem kell figyelmet fordítanunk. Ez felelős a gyógyulásért, növekedésért. A szimpatikus idegrendszer sokkal kevésbé gyakori használatra van tervezve, mégis óriási szerepet játszik az egészségben és betegségben. A szimpatikus idegrendszer a „tűzjelző” ez az, ami az „üss vagy fuss” rendszerének hívunk. Azonban ha túl sokat használjuk a tűzjelzőnket azzal állandó készenlétbe tartjuk a testünket a menekülés lehetőségére, így megváltozik a véráramlás, és a paraszimpatikus idegrendszer által végzett feladatok nem működnek olyan hatékonyan, ahogy azoknak működniük kellene.  Sejtjeink nem jutnak táplálékhoz, oxigénhez, ásványi anyagokhoz, stb., és a hulladék anyagoktól nem tudnak megszabadulni a stressz hatás alatt. Ezeknek a működése mind leáll, kivéve annak, ami nélkülözhetetlen az életben maradáshoz. A probléma az, hogy az emberek általában sokáig maradnak az „üss vagy fuss” állapotában. Amikor ez történik, az egy dolgot eredményez, ami elkerülhetetlen, valami elromlik, és tünetként jelentkezik. Sok együttes tünet már betegség, mely ott jelenik meg ahol a szervezet nem tudott megbirkózni az őt ért behatással, vagyis a stresszel.

Miért fontos, hogy betegségek alkalmával ne a tüneteket kezeljük, hanem a probléma okát, gyökerét keressük, vagyis azt, hogy mi okozta számunkra ezt a stresszt?

Vegyünk egy példát a napjainkban oly elterjedté vált refluxot. A stressz hatására csökken az izomtónus a nyelőcső alsó részében, így a gyomorsav visszamosódik, felfelé a nyelőcsőbe, így sérti a nyelőcső nyálkahártyáját. Az itt lévő sejtek ez által újra és újra sérülnek, ami aztán fájdalomhoz, esetleg gyomorfekélyhez vagy rákhoz vezet. De miért történik mind ez? Mert sejtjeink a szervezetünk „üss vagy fuss” állapotban levése miatt, nincsenek növekedésben, gyógyító vagy javító módban, így nem tudják megvédeni magukat a savtól. Így a reflux betegség tüneteit tapasztalhatjuk magunkon.

Az orvos ilyenkor általában felír egy pirulát, amivel hatékonyan csökkenthető a sav mennyisége. Ez jó a betegnek, mert nem fáj, azonban az étel megemésztéséhez szükség van a savra. A sav elpusztítja az étellel bevitt baktériumokat is. Csökkenő tünetek mellett azonban két másik probléma generálódott. Megnő a bevitt baktériumok száma, mely leterheli az immunrendszert, valamint a kevés sav miatt az étel tovább marad a gyomorban és lassabban emésztődik meg. Így tehát érdemes elgondolkozni azon, hogy a tüneteket enyhítsük-e, vagy a probléma forrását keressük? Egyértelmű, hogy a probléma forrásának a megszüntetése a cél, vagyis a stressz okának megszüntetése.