Merj az lenni aki vagy, merj változni
Téged mi választ el attól, hogy Önmagad legyél? Számtalanszor hallható, hogy ha valamibe nem vagy képes belefogni, vagy nem tudsz az álláspontodon változtatni az a hitrendszerednek köszönhető. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent az a kifejezés, hogy hitrendszer.
Nem arról van szó, hogy vallásos-vagy e, vagy sem, és ha igen melyik vallást hiszed magadénak. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy mi a meggyőződésed valamivel vagy valakivel, illetve elsősorban Önmagaddal kapcsolatban. Mit hiszel el magadban egy bizonyos témával kapcsolatban. Vagy mit hiszel magadban, önmagadról.
Amikor valamire azt mondod, hogy én erre nem vagyok képes, nekem ez úgy sem sikerülhet, én olyan szerencsétlen vagyok, valóban így is marad, addig míg, nem változtatsz magadban a sajátmagadról alkotott képről, és nem állsz neki a cselekvésnek. Egészen addíg míg benne maradsz ebbe a gondolativilágban, elvágod magad a lehetéséges változástól.
Nem kezdesz el másik állást keresni, nem lépsz ki abból a kapcsolatból amibe egyébként már csak megszokásból vagy benne, de tökéletesen tisztába vagy azzal, hogy már rég nem megfelelő számodra, nem fogsz bele az életmódváltásba, hogy leadd a rád rakódott felesleges kilókat, nem fested meg azt a festményt amire oly régóta vágysz, hogy így kapcsolódj ki, mert gyerekkorodban a tanár azt mondta, hogy borzalmas amit festettél. Sorolhatnám még tovább a megnem tett lépések, és a be nem teljesített vágyak sorát.
Tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg, tőled független dolog befolyásol- (hat), így igen könnyű dolgod van, hogy a magadról alkotott véleményedet igaznak, hidd hisz máris igazolást kaptál, hogy egy rajtad kívül álló tényező áll a változásod útjában, amiről Te mit sem tehetsz. Máris ész érvekkel alátámasztottad, hogy miért nem tudsz a dolgokon változtatni.
Bele gondoltál már abba, hogy miért van az, hogy kifogások egy szempillantás alatt megszületnek, a megoldások annál nehezebben? Hogy amit kivitelezhetetlennek gondolsz, az csak addig az míg meg nem találtad az alternatívát amivel a korábbi szokásod lecserélheted.
Nézz egy kicsit magadba, figyelj, hogy valóban egy kívül álló dolog nem teszi lehetővé a célod elérését vagy Te állsz a saját magad útjába? Ha elég bátor vagy és bevallod magadnak, hogy valami nem stimmel Veled, fél sikert már elértél. A másik fél azon múlik, hogy mit teszel azért, hogy rendbe gyere?
A ThetaHealing hatékony, gyors és egyszerű eszköztárával olyanná formálhatjuk életmódunkat amilyenné akarjuk.
Felkeltettem a kíváncsiságod és szeretnéd mind ezt megtapasztalni? Szeretettel várlak egy konzultációra. Ezen a telefonszámon kérhetsz időpontot magadnak 06-30-288-9016 Grőger Ágota
Vágj bele! Éld át! Élvezd a változást! Én itt vagyok és várok Rád!!!
‼Semmi sem lehetetlen, ha mersz benne hinni ‼
Neked ez még nem megy? Gondolkozz el azon, hogy MI VAN HA MŰKÖDIK???? Legrosszabb esetben folytathatod az eddigi beszürkült, beszűkült életed, de ha adsz egy esélyt magadnak, és valóban akarod a változást, akkor csodálatos megtapasztalásokban lehet részed!
Nyomj egy like-ot ha segített Neked ez az írás, és küld el egy barátodnak, ha úgy gondolod, hogy Neki is jól jönne. Végül oszd meg, hogy másoknak is segíthess vele.
Köszönöm